kutyafajtak.hu        

Breton spániel kutya

Francia fajta; a világon egyedüli pointing, vagyis jelző spániel. Tulajdonképpen nem is spániel, mert azok általában a vadász közelében dolgoznak, ott riasztják fel a vadat, míg pl. a szetterek és a pointerek felkutatják, megmutatják, sőt sakkban tartják a nagyobb távolságban rejtőzködő állatokat, amíg a vadász lőtávolba nem ér. Ez utóbbi csoportba tartozik a breton spániel. Az 1900-as párizsi kutyakiállításon mutatták be először és azóta különböző neveken szerepelt, pl. Brittany Spaniel, Armorican, Épagneul Breton. Végleges típusát és egységes megjelenését az első világháború alatt alakították ki. Ami a származását illeti, feltehetően Spanyolországból került először Franciaországba, majd a Angliába, erre utal a neve is. Koponyája közepes hosszúságú, kerekded. Szeme barna, élénk tekintetű. Füle inkább rövid, mint hosszú, hullámos szőr borítja, kevés rojttal. Mellkasa mély, széles, háta rövid, ágyéka egyenes, erős. Fara enyhén lejt. Mellső lábai egyenesek, izmosak, combja széles, erőteljes. Farkát csonkolják, egyenesen, illetve kicsi lefelé tartja. Szőre sima vagy kissé hullámos; színe fehér s narancs, fehér és gesztenye, fehér és fekete, háromszínű vagy deres. A kanok marmagassága 47-49 cm; testtömege 15-18 kg.

breton spániel

Származási országa: Franciaország

Eredeti feladata: vadászkutya

Marmagassága: 47-50 cm

Súlya: 15 kg

Jelleme

Éber, eleven, értelmes, jó természetű és kedves kutya. Általában igen készséges, de néha megmakacsolja magát. Érzékenyen reagál a goromba szavakra és a lakásban uralkodó hangulatra, s igen erősen kötődik a gazdájához és a családjához. Szaglása rendkívül kifinomult. Nagyon kitartó, és szeret apportírozni. Ha veszélyt észlel, azt ugatással jelzi, de ennél többet rendszerint nem tesz. Nem ugat túl sokat.

Társas viselkedése

A megfelelően nevelt breton spániel nagyon jól kijön a gyerekekkel, és ugyanez érvényes a kutyákkal való viszonyára is. Alapos szocializáció után a macskákkal és egyéb háziállatokkal sem lehetnek problémái. A látogatók érkezését jelzi ugyan, de azután melegen, szeretettel üdvözli őket.

Szőrzetápolási igénye

E fajta szőrzete viszonylag könnyen gondozható; jó állapotban tartásához elég hetente egyszer átkefélni, különösen nagy figyelmet fordítva a hosszabb szőrrel borított testrészekre. Rendszeresen ellenőrizni kell, nincs-e a hallójárataiban piszok. A karmait röviden kell tartani.

Tanítása

Az breton spániel nevelése eléggé egyszerű, ha a gazdája következetesen jár el. Ez a kutya nagyon értelmes, és szívesen dolgozik a gazdája kedvéért. Vannak azonban a fajtának kevésbé készséges képviselői is - ezek tanításához több türelem és megértés kell. Mivel érzékeny természetű, a túl kemény nevelési módszerek nem ajánlhatók. Következetesen, egyértelműen és sok szeretettel kell tanítani.

Mozgásigénye

Noha kiválóan alkalmazkodott a családi kutya szerepköréhez is, az breton spániel vérbeli vadász. A napi három rövid séta semmiképpen sem elég számára - nem is lenne tisztességes, ha erre kényszerítenék. Rendszeresen ki kell vinni a szabadba, ahol kedvére szaladgálhat és játszadozhat póráz nélkül. Többnyire eléggé jól fejlett a vadászösztöne, és ha a gazdája tapasztalatlan vagy túlzottan engedékeny, könnyen előfordulhat, hogy a kutya egyszer csak űzőbe vesz valami vadat. Megfelelő neveléssel ez könnyen megelőzhető.

Alkalmazásai

Az breton spániel elsősorban vadászkutya. Származási országában rendkívül népszerű a vadászok körében, másutt azonban meglehetősen ritka. Érdemes lehet beíratni egy vadászkutya-tanfolyamra, mivel az a munka- és mozgásigényét is kielégíti. A vadászat helyett egyes sportok, például az ügyességi próbák vagy a labdázás (flyball) is megfelelnek erre a célra, sőt az engedelmességi próbákon is jól teljesíthet. A fajta családi kutyaként is remekül beválik, de feltétlenül gondoskodni kell mozgásigénye kielégítéséről.

Kategória: Spánielek / Francia kutyafajták

Források: Wikipedia & fórumok & tenyésztők;
Szinák János-Veress István: A világ kutyái 1-2.
Szinák János-Veress István: Kutyakalauz
Esther Verhoef: Nagy kutya enciklopédia
Eva-Maria Krämer: Elektra kutyakalauz
Nem szeretsz olvasni? kutyasvideok.hu »» (Tesztüzemben fut)