kutyafajtak.hu

Basset hound kutya

View the embedded image gallery online at:
https://kutyafajtak.hu/basset-hound-kutya#sigProId9bb7cb14f3

Története

"Az én kutyám is mind spártai faj, Lefüggő szájú, sárga mind; s fülükkel. Lesöprik a fűről a harmatot..." A Szentivánéji álomban így dicséri kutyáit Theseus, Athén ura. A leírás a bassetre illik rá a legjobban, s az idézetnek külön érdekessége, hogy Shakespeare máshol nem is mutatott hajlandóságot kutyák dicsőítésére. Ellenkezőleg: majdnem minden utalás a kutyákra dorgáló. A shakespeare-i sorokból az is kiderül, hogy a basset származása nagyon messzire vezethető vissza, annak ellenére, hogy neve még 20-30 évvel ezelőtt is meglehetősen ismeretlenül csüngött a kutyabarátok fülében. Azt, hogy a fajta először mikor jelent meg, lehetetlenség kikutatni. Annyi bizonyos, hogy már a XV. századi Franciaországban jól ismerték, és De Fouilloux 1573-ban megjelent vadászati könyvében, a La Venerie-ben teljes leírás adott róla. A basset feltehetőleg Franciaországból származik. A neve a francia bass szóból ered, ami alacsonyt, valamint törpét jelent, ha nem is azonos fajtájúakat, de mindenesetre közeli rokonukat már a középkori Angliában is tartottak. A Franciaországon átsöprő számos politikai vihar során - amelyek eltörölték a monarchikus pompát, a hajtóvadászatok lenyűgöző látványát - sok ősi kutyafajta kiveszett. A bassetnek szerencséje volt: fennmaradt teljes fajtisztaságában. Ezt találóan jellemezte egy francia író, De la Blancére, aki szerint a basset "nagy kutya rövid lábakon." A fajtát a Párizsban tartott első kutyakiállításon, 1863-ban mutatták be, s öt évvel később kivitték Angliába egy szukát, amelyet először egy beagle-lel, majd az utódokat bassettel és angol vérebekkel keresztezték, így alakult ki a basset hound, amit 1880-ban ismertek el önálló fajtaként. Négy évvel később megalakult a Basset Club, majd rövidesen meghatározták a standardot, s ez majdnem százéves fajtaismertetés kisebb eltérésekkel mind a mai napig érvényes!

Megjelenése

Színe: fekete-fehér-barna (tricolor), fehér-barna (bicolor). Marmagassága: 33-38 cm. Súlya: 20-30 kg. A kopók nagy családjának tagja. Rövid lábú, zömök kutya. Termetéhez képest csontozata nehezebb, mint bármely másfajta ebé. Törzse hosszú; feje nagy és arányos. Pofája mély, nehéz, nem hegyes. Koponyája boltozatos. Fején a bőr laza és ráncokat vet. Orrtükre fekete. Szeme kedves, szomorú, kissé mélyen ülő, sötét barna. Fogai fejlettek, ollósan záródnak. Felső ajka lecsüng. Füle különösen hosszú, és lelóg. Nyaka közepesen hossz, igen izmos, szépen ívelő, kicsit lebernyeges. Mellkasa mély és telt. Háta egyenes és izmos. Farka egyenes folytatása a hátgerincnek, s könnyed hajtással rendszerint felálló. Mellső végtagjai rövidek, erősek, vastagok, egyenesek. A hátsó végtagjai arányos és erős izomzatúak, csánkja nagy. Mancsa boltozatos, ujjai zártak. Szőrzete sima, kemény sűrű és rövid.

Jelleme

Szelíd, társaságkedvelő kutya, nagyon kiegyensúlyozott és vidám természettel. Igen türelmes, de szívós is tud lenni, ám minden esetben eléggé békés. Hajlamos a makacskodásra, bár még ezt is kedves módon teszi, és a gazdájával szemben mindig gyengéd. Szereti a társaságot, és rosszul tűri, ha magára hagyják. Igen érzékeny, így az otthon hangulatát és gazdája kedvét is pontosan megérzi. Kiváló a szaglása. Vidám, lelkes, mulatságos, értelmes. Még a fülével is "beszél". Alacsony termetű, ám viszonylag fürgén mozog. Bár munka közben természeténél fogva lassúbb, mint a többi hasonló vadászkutya. Stílusa egyéni, olyannyira, hogy mindig a saját feje után megy. Bizonyos értékig tehát "önfejű", akaratos, olykor őrjítően nehézkes, de sohasem buta. Végeredményben viszonylag könnyen kezelhető. Nem igényel semmilyen különleges bánásmódot. Fiatal korában nagyon fogékony. Nem szabad vele durván bánni, hajlamos a félénkségre. Ha nem érti, mint kívánnak tőle, szinte pánikba esik. Amennyiben viszont helyesen nevelik, nincs nála vidámabb, kiegyensúlyozottabb társ.

Társas viselkedése

A basset hound nagyszerű játszótárs a gyerekeknek, de jól kijön a kutyákkal, macskákkal és egyéb háziállatokkal is. Az idegenekkel szemben barátságos, de ha veszélyt érez, vagy ha látogatók érkeznek, azt ugatással jelzi. Noha nem kimondottan alkalmas a házőrzésre, sokszor mély hangú ugatása is elég a hívatlan vendégek elriasztására. Ez a rendkívüli eb nem nagyon kedveli, ha egyedül marad; ha gazdája tudja, hogy gyakran kell magára basset houndját, nem árt megfontolnia, hogy nem lenne-e jobb mindjárt kettőt vásárolni belőle.

Szőrzetápolási igénye

A basset hound szőrzetét nagyon könnyű rendben tartani. A vedlési időszakban egy gumis kopókesztyű segítségével lehet a legkönnyebben eltávolítani az elhalt és kilazult szőrszálakat. Az év többi részében általában elég hetente egyszer átkefélni egy puha sörtéjű kefével. A fülek ápolása már több figyelmet igényel. Rendszeresen ellenőrizni kell a hallójáratokat, és szükség esetén ki is kell őket tisztítani speciális fültisztító szerrel. A szennyeződések eltávolítására soha nem szabad vattát használni, ezt a minkát mindig egy tiszta szövetdarabbal kell elvégezni. A fülek annyira hosszúak, hogy a végük könnyen bepiszkolódik, ezért rendszeresen le kell mosni azokat langyos vízzel. A karmait röviden kell tartani. Egyes basset houndoknál, főképp az erősen lecsüngő szemhéjú egyedeknél, időnként a szemet is ki kell tisztogatni valamilyen szemcsepp segítségével. A fajta hajlamos a hízásra, ezért különösen nagy figyelmet kell fordítani az étrendjére. A basset hound igen gyorsan fejlődik, ezért nem szabad takarékoskodni a jó minőségű táplálékkal - főként nem a növekedés időszakában.

Tanítása

A basset hound önálló akaratú állat, ami azt jelenti, hogy nem követi azonnal gazdája utasításait. Elég értelmes ugyan ahhoz, hogy mégértse mit akarnak tőle, de igyekszik kibújni az engedelmesség alól - néha egészen komikus módon. Következetességgel, türelemmel és megértéssel azonban ez a kutya is sok mindenre megtanítható.

Mozgásigénye

Ennek a kutyának átlagos a mennyiségű mozgásra van szüksége. Többnyire beéri három rövid sétával a háztömb körül, meg egy kis játékkal a kertben. A kertet gondosan be kell keríteni, mivel a basset hound rendszerint nemigen tud ellenállni a külvilág csábításának. A fiatal egyedet soha nem szabad hosszú sétákra kényszeríteni, mivel minden erejére szüksége van a megfelelően erős test felépítéséhez.

Alkalmazásai

Franciaországban a basset használatát egy neves szakember 1878-ban a következőképpen írta le: "A vadászebek közül a leglassúbb a basset. Mint ilyent, nem szabad túlbecsülni értékeit. Mindig a saját feje után megy, a saját érzése szerint követi a nyomot, tekintet nélkül arra, hogy a többi kutya mit csinál. Ilyenformán nem ritka látvány, hogy a kis vadászkopók egy bonyolultabb nyom követésnél gyakran anélkül, hogy figyelembe vennék társaikat, s mindegyik úgy dolgozik, mintha teljesen egyedül lenne. Rendkívül készségesen vadászik, lassan haladnak, és időt adnak a vadásznak arra, hogy lövőpozíciót vegyen fel. Leginkább kisebb erdőkben, rekettyésben használják őket, mert egyedül az erdőben nem hajtják elég gyorsan a vadat." A basset elsősorban vadászati célokra való, főleg kopós vadászatra; óriási állóképessége (akár órákig is vadászik!) gyakorlatilag kimeríti a nyulat. Ebből nyilvánvalóan következik, hogy nem kis lakásokba vagy kis méretű kertekbe való, hanem nagyobb kertekbe. Ennek a fajtának létfontosságú a szabadság és a szervezett kiképzés vagy tréning. Ma már jóval kevésbé használják vadászatra, mint régen, bár még mindig tökéletesen alkalmas e feladat ellátására. Érdemes lehet viszont cleanboot- vagy nyomkövetői tanfolyamra beíratni. Mindazonáltal az is tökéletesen kielégítő a számára, ha csupán a család kedvenceként tartják.

Egyéb: A basset hound a nehéz, mára kihalt, francia basset d’Artois és a könnyebb típus, a mai basset artesien normand leszármazottja. Mindkettő 1874-ben került Angliába, ahol egységes típussá olvadtak. 1892-ben bekereszteztek egy angol vérebet. Ez a pároztatás volt az első mesterséges megtermékenyítés magasabb rendű emlősöknél! A basset houndot kisebb falkákban használták nyúlvadászatra, és különösen a nehezen járható bozótosokban vált be. Kitűnő orrával tűnik ki, megfontolt, biztos lövés utáni keresésével és kitartásával. Még ma is dolgozik néha vércsapán. Amerikában a kutyák évekkel ezelőtt kiállítási tenyésztők kezébe kerültek, akik túlhangsúlyozták a fajtajegyeket, és olyan kutyát alkottak belőle, amely már csak a karikatúrája az egykori vadászkutyának, szomorú tekintetű kis kölyökként azonban divatba jött. Szerencsére ez a trend már lefutott, és nagy súlyt fektetnek az egészséges, kiegyensúlyozott, könnyebb típusú houndok tenyésztésére. Az egykor önállóan vadászó kutya megőrizte függetlenségét, ami gyakran makacsságban és önfejűségben mutatkozik meg. Nevelése következetes türelmet igényel, és ne várjuk, hogy alárendelődő kutya lesz belőle, amely egy szóra engedelmeskedik. A kiegyensúlyozott, jó természetű basset nem túl mozgékony kutya.

Kategória: Kopók / Angol, Brit kutyafajták

Források: Wikipedia & fórumok & tenyésztők;
Szinák János-Veress István: A világ kutyái 1-2.
Szinák János-Veress István: Kutyakalauz
Esther Verhoef: Nagy kutya enciklopédia
Eva-Maria Krämer: Elektra kutyakalauz