Ebbe a kategóriába kerültek a társállatként vagyis ma már sok helyett inkább családtagként tartott kutyafajták. Régebben "házi kedvencnek" vagy "hobbikutyáknak" nevezték őket. Elterjed kifejezés (volt) még az "ölebek". Sajnos mindig is volt egy olyan társadalmi réteg, aki ezeket a szép kis állatokat lenézi pusztán a méreteik miatt vagy azért, mert fizikai adottságaik miatt nem alkalmasak a munkára.
Pedig egy törpe kutya is lehet "hasznos" a maga módján: vadászhat kisebb rágcsálókra, jelezheti az idegeneket, továbbá terápiás célokra is ideális lehet. A japán csin és a törpepincser pl. jó házőrző, az előbbi ráadásul a termetéhez képest meglehetősen mély hangú.
Törpe kutyák egyébként már régóta ismertek, gondoljunk csak a legősibbek egyikére, a pekingi palotakutyára, a kínai császárok "oroszlánkutyája". Olyannak tenyésztették ki, hogy a képzeletbeli sárkányra hasonlítson.
A törpe kutyafajták iránti kereslet különösen a második világháború után nőtt meg. Az élelem kevés volt és drága, ezeket a kutyákat könnyebb volt tartani. A tartásuk ráadásul ma is sokkal egyszerűbb egy panellakásban. Igaz, az áruk nem mondható alacsonynak, mert a törpekutyák jóval kevesebbet fialnak.
Sajnos bizonyos egészségügyi kockázatot is rejt az apró méret! Sok köztük például a kidülledt szemű, az ilyen szem könnyebben veszi a levegőben szálló port. Egy alacsony kutya sok nedvességet felvesz pl. a fűből, ráadásul sok közülük hosszú szőrű. A törpe fajták legtöbbjének kicsi a gyomra, könnyű túletetni. Hajlamosak lehetnek a fogbetegségekre, mert a kis szájukban a szükséges számú fogazatnak csak a minimuma fér el.
