Kenguruagár kutya

A kenguruagár nagy testű, gyors és erős ausztrál vadászagár. Ausztráliában alakult ki a 19. század elején, brit agarakból. Marmagassága 65–75 cm, súlya 27–40 kg körül van, várható élettartama 10–13 év. Önálló fajtaként egyik nagy kutyás szervezet sem ismeri el, inkább kutyatípusnak számít.

Honnan származik a kenguruagár?

Az első európai telepeseknek Ausztráliában erős vadászkutyákra volt szükségük, mert a kenguru fontos élelemforrás volt. Ezért brit agarakat, főleg angol agarat és skót szarvasagarat kereszteztek egymással. Olyan kutyát akartak, amely utoléri, elkapja és lefogja a kengurut, és közben nem sérül meg a kenguru erős, karmos hátsó lábától. Később orosz agarat és saluki vért is bevittek.

Ez a kutyatípus már 1802-ben megvolt, 1805-ben pedig a Sydney Gazette apróhirdetéseiben is említették. Az 1830-as évektől vadásztársaságok alakultak, és lóháton, ezekkel a kutyákkal üldözték a kengurut, a wallabyt és a dingót. Ma az őshonos állatok kutyás vadászata Ausztráliában tilos, ezért ezeknek a kutyáknak a száma csökken.

A kenguruagár megjelenése

Nincs egységes külleme, mert mindig a munkára tenyésztették, nem a kinézetre. Tipikus agár alkatú kutya, izmos, erős csontozatú, fürge és nagyon kitartó. Szőre lehet rövid és sima vagy durva, drótszerű. Gyakori színe a fekete, a csíkos és a kétszínű.

A durva szőrű változatot ma inkább staghoundnak, a sima szőrűt kenguruagárnak nevezik. A durva szőr jobban véd, ezért ezeket nagyobb vadra és vaddisznóra használják, de a meleg, párás időt rosszabbul bírják. A sima szőrű változat karcsúbb, jobban hasonlít az angol agárra, és inkább melegebb vidéken, kisebb vadra viszik.

Jelleme és mai szerepe

A gazdák szerint otthon nyugodt, kényelmes kutya, aki naponta akár 16 órát is alszik, hasonlóan az angol agárhoz. Nyugat-Ausztráliában és más államokban ma elvadult disznók és rókák vadászatára használják.